Kupagyőztes lányok és bajnok futsalosok
Méltatlanul kevés szó esik blogom hasábjain a Boavista női labdarúgóiról és teremfocistáiról, pedig az utóbbi időkben leginkább e két szakosztály szállítja a dicsőséget a klub számára. Éppen ezért most pótlom ezt a hiányosságot, egyúttal a jövőben igyekszem majd kicsit nagyobb figyelmet fordítani a klub nem futballista sportolói felé is.
A lényegre visszatérve, emlékezhetünk rá, hogy tavaly U18-as lányaink megnyerték a Portugál Kupát – idén a felnőttek hódították el ugyanezt a trófeát. Ami a futsalcsapatot illeti, ők a másodosztályú bajnokság alapszakasza után a Belenenses elleni bajnoki döntőt is megnyerték, így jövőre ismét a legjobbak között szerepelhetnek.
Mikszáth Kálmán örökbecsű mondása szerint az igazság szép dolog, jó dolog, de akinek hatalma van, nem szorul rá. Minden bizonnyal ez az FPF, a Portugál Labdarúgó-szövetség mottója is. A portugál labdarúgást irányító
Akik huzamosabb ideje olvassák a blogot, azoknak biztos feltűnt már, hogy amennyiben nem többhetes összefoglalóval jelentkezek, akkor általában jó három-négy nappal az aktuális mérkőzésünk után szoktam megírni a beszámolókat. Nos, ezen a rossz szokásomon ebben a szezonban már nem fogok változtatni, hiszen a Segunda Divisão Zona Norte 30., azaz utolsó fordulóját múlt vasárnap rendezték meg, most pedig péntek éjjel van... Akárhogy is, az már korábban kiderült, hogy erre az idényre nem a fényes sikerek miatt fogunk emlékezni, annak viszont örülhettünk az utolsó bajnoki után, hogy Fary Faye személyében újabb gólkirályt adtunk a ligának.
Szenegáli csapatkapitányunk természetesen nem kártyázta végig a Joane elleni bajnokinkat; póker alatt Fary négy gólját kell érteni. Persze a többiek is hozzátették a magukét, így a Boavistának múlt vasárnap egy pompás 6:1-es győzelemmel sikerült búcsúznia az Estádio do Bessától a bajnokság utolsó előtti fordulójában.
2013. április 6., Porto, a Portugál Professzionális Labdarúgóliga (LPFP) székhelyének előadóterme. Ezen a napon és ezen a helyen történelmi, sorsfordító döntések születhetnek. Délután néhány órára megáll az élet a Boavista-drukkerek számára. Mindegyikük a végrehajtó bizottság végső ítéletére vár. Érzik már, hogy közel az igazság pillanata, de még korai örülni. Néhányuk nem bírja tovább az idegölő várakozást és megindul a székház felé, hogy első kézből értesüljön a fejleményekről... Jelen bejegyzésnek köszönhetően pedig ti is az elsők között lehettek Magyarországon, akik olvashatják a történteket.
8 győzelem, 8 döntetlen, 8 vereség, 33 rúgott és 32 kapott gól – ez a Boavista mérlege 24 forduló után a Segunda Divisão északi zónájában. Egy masszív középcsapat képét festik ezek a statisztikák, és bár ez inkább csalódást keltő egy ilyen neves klubra nézve, mégis kicsit csalóka a dolog, mivel több pozitívumról tudok beszámolni a gárdával kapcsolatban, mint negatívumról. A csapat visszafogott eredményei mögött látványos egyéni fejlődéseket fedezhetünk fel.
Nemhiába vártunk nagy dolgokat Dr. João Loureiro visszatérésétől: alighogy elfoglalta pozícióját a régi-új presidente, máris egy kisebbfajta arculatváltáson ment keresztül a klub. Nagyon úgy fest, hogy az elnök úr igenis komolyan gondolja, hogy visszavezeti a legjobbak közé a Boavistát. Egy új éra kezdődött.