Fary pókerral járult hozzá a gólparádéhoz

Fary, Fary, Farygóóól!Szenegáli csapatkapitányunk természetesen nem kártyázta végig a Joane elleni bajnokinkat; póker alatt Fary négy gólját kell érteni. Persze a többiek is hozzátették a magukét, így a Boavistának múlt vasárnap egy pompás 6:1-es győzelemmel sikerült búcsúznia az Estádio do Bessától a bajnokság utolsó előtti fordulójában.

A 29. forduló előtt a csapat igen rossz formában volt, a sakkosok öt meccset játszottak le nyeretlenül, így aztán nagy fogadkozások előzték meg a szezon utolsó hazai pályán megvívandó bajnokiját. Bár ellenfelünk, a kieséstől már megmenekült, ezzel erre a szezonra kitűzött célját teljesítő újonc, a GD Joane sem volt éppen világverő szériában, arra mégis kevesen számítottak, hogy egy igazi gálamérkőzéssel fog elköszönni saját közönségétől a Boavista.

Két egymástól merőben eltérő félidőből állt a meccs. Az első viszonylag kiegyenlített küzdelmet hozott. Fary Faye szerezte meg a vezetést a Boavistának a 10. percben: Wellingtont sodorta el a Joane kapusa, Jorge Miguel Campos a büntetőterületen belül, a jogosan befújt tizenegyes pedig nem okozott gondot Farynak. Negyed órával később újabb büntetőt ítélt meg a játékvezető, ezúttal a Boavista ellen: a Sócrates lerántásáért járó tizenegyest maga a sértett értékesítette, így egyenlített a Joane. Arról, hogy ne döntetlennel vonuljanak félidei pihenőjükre a játékosok, arról Fary tett a 44. percben, amikor a leshatárról kilépve remek gólt akasztott Jorge Miguel Campos kapujába.

A második játékrészben aztán beindult a Boavista-henger és folytatódott a Fary-show. Fary mindjárt a félidő legelején megszerezte a mesterhármasához szükséges gólját: egy Zé Manel beadásba sikerült még egy hajszállal fejjel beleérnie, ami így a vendégek kapujában landolt. Tíz perc múlva egy saját öt és felese környékén szerencsétlenkedő védőtől csent labdát a veterán szenegáli, aki aztán közelről ismét betalált, mesterhármasát pókerré alakítva ezzel. Csodálatos, egyedülálló teljesítmény Farytól! Ebben a divízióban más nem volt képes négy gólt lőni egy mérkőzésen a mostani szezonban. (Nem néztem utána, de megkockáztatom, hogy a két magasabb osztályban sem...) Megjegyezhetjük azt is, hogy öreg csatár nem vén csatár, hiszen csapatkapitányunk idén már 38 éves, mégis második helyen áll a góllövőlistán.

A fekete párducok gólparádéját Zé Manel és Carraça tették teljessé az utolsó tizenöt percben. Utóbbi találata különösen szép volt, nagyszerű egyérintős foci után született.
A 6:1-es végeredmény az idény legnagyobb győzelmét jelenti, amely végre pontot tett az ötmeccses nyeretlen sorozat végére, egyben talán végleg feledtette az ősszel kapott hasonló méretű zakót. Jár a taps a fiúknak!

A mérkőzés összefoglalója 5:48 és 9:21 között

Az utolsó fordulóban a Famalicão otthonába fogunk látogatni. Tulajdonképpen mindkét együttes számára tét nélküli lesz a találkozó, ők is és mi is csak egy-két helyet javíthatunk középmezőnybeli pozíciónkon, úgyhogy akár egy nyílt sisakos, jó mérkőzés kerekedhet majd abból is. A meccs egyetlen kérdése az lesz, hogy sikerül-e Faryból gólkirályt faragnunk, ugyanis erre komoly esélye nyílt, mivel a gólvágók versenyében élen álló mirandelai (amúgy ex-boavistás) Leandro volt olyan marha, hogy kiállíttatta magát csapata legutóbbi bajnokiján, így kihagyni kényszerül az utolsó fordulót. Fary 27 mérkőzésen elért 13 góllal áll (ebből 4 büntető), Leandrónak 26 meccsen 15 van (ebből 6 büntető). Holtverseny esetén a kevesebb mérkőzésszám dönt, tehát a biztos gólkirályi címhez mesterhármast kéne lőnie Farynak. Egy négyes után miért ne sikerülhetne?

A fotókért köszönet a The Boavista Footballers, a Boavista até Morrer... és a Boavista3 blogoknak!

3 komment