Beérett a sztárpalánta
Jegyezzétek meg ezt a nevet: Ruben Manuel Pereira Alves! Említés szintjén már felbukkant ezen blogon is a mindössze 17 éves tehetség neve, de múlt hétvégi produkciója után aztán tényleg nem lehet elmenni szó nélkül mellette. Mondhatni, gyöngyszemet találtunk. A Boavista többek között e szépreményű fiatalember góljának is köszönhetően simán, 3:0-ra verte a Vilaverdensét és hat pontra csökkentette hátrányát a dobogós helyezettekhez képest.
Amilyen díszes vendégsereg érkezett az Estádio do Bessába, kötelező is volt a győzelem. Na jó, a sereg azért erős túlzás, mivel szokás szerint nagyon kevesen voltak a stadionban, de mindenesetre nem akárkik tették tiszteletüket a szentélyben. Három egykori kiváló játékosunk, Artur Oliveira, Russell Latapy és a 2001-es bajnokcsapat kapitánya, Litos is a helyszínen szurkolt volt csapatának. Ez elég motiválólag hathatott a srácokra, mivel végre sikerült olyan magabiztos produkciót nyújtaniuk, amilyet az egész szezonban elvártunk volna tőlük. Lehet, hogy csak időre (meg egy jó edzőre) volt szüksége a játékosainknak?
Az Infesta elleni győzelem után azt hihettük, hogy a csapat talpra állt, a három héttel ezelőtti megalázó vereség tényleg csak egy kisiklás volt, minden szép és jó, végre elkezdhetünk felfelé mászni a tabellán. Az ördög azonban nem alszik.
Petit megígérte: többé nem fognak hitehagyott csapatot látni a szurkolók, a Boavista mindig, minden körülmények között győzelemre fog törni, de legalábbis soha nem fogja feladni a harcot. A játékosok pedig magukat ehhez tartva léptek pályára az Infesta ellen, és ha minimális különbséggel is, de legyőzték a szomszédvárból érkezett kék-fehéreket.
A múlt vasárnapi szégyenletes vereség és a feldühödött szurkolókkal való találkozás után a csapat egész héten keményen edzett azért, hogy a hétvégén megfelelően teljesítsenek az Infesta ellen. A Boavista hivatalos honlapjának Öt kérdés... című sorozatában ezúttal a gárda játékos-edzője, Petit adott válaszokat.
A bajnokság hatodik fordulójában végre megszerezte első győzelmét a Boavista, amely Petit irányítása alatt egyre jobban játszik. A Ribeirão elleni siker remélhetőleg az első lépése volt egy nagy szériának.