Mint ismert, a Real Madriddal idén Bajnokok Ligáját, a portugál válogatottal pedig Európa-bajnokságot nyert klasszis, Cristiano Ronaldo hétfőn megnyerte pályafutása negyedik Aranylabdáját. Az már kevésbé ismert tény, hogy CR7 annak idején akár a Boavistában is kezdhette volna profi karrierjét.

Úgy gondoltam, a rangos díjátadó kapcsán időszerű volna feleleveníteni az ifjú Cristiano majdnem Portóba igazolásának történetét. Ebben az Aréna 2000 kiadó gondozásában 2011-ben megjelent, Galambos Péter és Szűcs András neve alatt jegyzett A világ legjobb futballistái: Cristiano Ronaldo című életrajzi könyv lesz segítségemre. A következőkben főleg ebből a műből fogok idézni, valamint kiegészítem az abban leírtakat saját megjegyzéseimmel is.

(…) a fiút tízéves korában egyszerre akarta szerződtetni a Marítimo és a Nacional. Jóllehet, ez még nem jelentett áttörést, azt már jelezte, hogy Cristiano nagy jövő előtt állhat, elvégre ilyen fiatal süvölvényért nem minden nap mennek ölre első osztályú klubok. A befutó a Nacional lett, a legenda szerint azért, mert a nagyobb múltú (egyszeres bajnok), ezért elvben esélyesebb Marítimo nem volt hajlandó megadni a kért árat – jelesül két garnitúra futballmezt. A történetet megerősítette a Marítimo mostani első embere, José Carlos Rodrigues Pereira is, Ronaldo keresztapja, Fernão Sousa viszont cáfolta, mondván, családi kötelékek miatt csakis a Nacional jöhetett szóba (ezen azt kell érteni, hogy ő maga akkoriban tagja volt a klub vezetőségének). Pereira egyébként rámutatott, Ronaldo szempontjából szerencsésen alakult az ügy, mert ha a tudatosabb utánpótlás-nevelést folytató Marítimóhoz került, egyhamar nem engedték volna el máshová. Nehéz volna kideríteni, mi az igazság, amint azt sem tudhatjuk, a fekete-fehérek mennyire voltak nagyvonalúak az átigazolás során, de az Andorinha mindenképp jól járt valaha volt leghíresebb játékosa „kinevelésével”. Mondhatni, felkerült a futballtérképre, és mára van egy műfüves pályája, amit hasonló szinten mozgó egyletek nemigen engedhetnek meg maguknak.

A fekete-fehérekkel egyébként Ronaldo csapatkapitányként nyomban megnyerte a lokális korosztályos bajnokságot, holott a klub ifjoncai azelőtt sohasem végeztek az élen. A már akkor boszorkányos cseleinek híre 12 éves korában eljutott az anyaországig. Elsőként két portói egyesület küldte el megfigyelőjét Funchalba, és a lehető legrövidebb gondolkodás után mindkettő ajánlatot tett, de Aveiróék a Portót és a Boavistát is kikosarazták. Kicsit később azonban a Sportingnak sikerült leigazolnia Portugália akkoriban legígéretesebbnek tartott futballistáját, miután az illetékesek háromnapos próbajátékon meggyőződhettek róla, hogy valóban ritka gyöngyszemre bukkantak. Visszatekintve elég különösnek tetszik a család választása.

A 10 évvel korábban a Bayern München ellen BEK-et nyerő Porto akkoriban egyértelműen uralta a ligát, éppen a közepén tartott egy ötös bajnoki aranysorozatnak, miközben a lisszaboni „oroszlánok” történetük egyik legsötétebb korszakát élték. 1982 és 2000 között képtelenek voltak bajnokságot nyerni, ezüstérmet is csak elvétve szereztek, ami alkalmasint azt is jelentette, hogy a két fő rivális osztotta el egymás között a dobogó két legfelső fokát. Cristiano életében még a kupagyőzelem is csak a 10. születésnapja után, 1995-ben jött össze a zöld-fehéreknek.

Ami az első sikerkorszakát a hetvenes években élt Boavistát illeti, Porto pepita felében ekkortájt már alakulófélben volt az ezredforduló majdani aranycsapata. A „fekete párducok” 1997 nyarán éppen friss portugál kupa- és szuperkupa-győzteseknek mondhatták magukat, a később bajnoki címet szerző játékosok közül pedig már ott volt a keretben Ricardo, Litos, Erwin Sánchez, Rui Bento, Pedro Emanuel és Martelinho is. A klub mindig híres volt kiváló utánpótlásáról, ebben az időben például éppen egy bizonyos Nuno Gomes volt az aktuális csodagyerekük – aki nem mellesleg olyan kiválóságokkal játszhatott együtt a csapatban, mint a román játékmester, Ion Timofte, vagy a trinidadiak korszakos zsenije, Russell Latapy, és persze a holland Jimmy Floyd Hasselbaink, aki talán nem szorul különösebb bemutatásra. A jó körülmények tehát adottak voltak a Boavistánál is, Ronaldo családja valamiért mégis másképp döntött.

Sajnos olyan romantikus magyarázattal nem szolgálhatunk, hogy Ronaldo pólyás kora óta Sporting-drukker lett volna. Épp ellenkezőleg, honfitársai elsöprő többségéhez hasonlóan a Benficáért szorított – vallotta be töredelmesen egy interjúban, persze már azután, hogy elhagyta az Alvalade-stadiont. (Úgy tartják, az ország tízmilliós népességéből hatmillióan a Benficának szurkolnak, a másik lisszaboni óriás, a Sporting tábora hárommilliós, a maradék egymilliónak pedig a Porto a kedvence a „nagyok” közül.)

Elképzelhető, hogy egyszerűen a pénz döntött. Nem hivatalos információk szerint a Sporting nem sajnált 1500 angol fontnak megfelelő escudót fizetni az ifjú reménységért, ami nagyon nagy pénz lehetett a szerény körülmények között élő família számára. (Más kérdés, hogy később, Manchesterben a leendő csillag első heti fizetése ennek az összegnek majdnem a negyvenszeresét tette ki…) De az is lehet, hogy a szülők egyszerűen nem akarták gyermeküket még Lisszabonnál is – 300 kilométerrel – messzebbre küldeni.

Bármi is legyen az igazság, érdekes belegondolni abba, mivé lett volna Cristiano a Boavistában, illetve milyen magasságokig jutott volna el egy Cristianóval felálló Boavista. Vajon a Boavista utánpótláscsapataiban is ugyanolyan jó játékossá fejlődhetett volna, mint Alcochetében, a messze földön híres Sporting-akadémián? Ugyanúgy kapott-e volna lehetőséget már 17 éves korában az első csapatban, mint ahogyan azt a valóságban megkapta Bölöni Lászlótól? Sikerülhetett-e volna egy fiatal Ronaldóval megerősített Boavistának újabb bajnoki címeket, kupákat nyernie? Egyáltalán meddig tudta volna megtartani őt a Boavista és hová vezetett volna onnan az útja? Merthogy ekkora tehetséggel megáldva nálunk sem időzött volna nagyon sokáig, abban biztos vagyok.

Ronaldo nemrég azt nyilatkozta – miután 2021-ig meghosszabbította szerződését a Real Madriddal –, hogy érez még magában 10 jó évet. Ugyan azt is leszögezte, hogy a Bernabéu-stadionból szeretne nyugdíjba vonulni, én azért némi fenntartással kezelném ezt a kijelentését – valamiért úgy érzem, vissza fog ő még térni Portugáliába. Ugyan inkább arra látok esélyt, hogy a Sportinghoz vagy a Nacionalhoz (esetleg az általa szponzorált União da Madeirához) megy majd levezetni, azért be kell valljam, ha úgy alakulna, én szívesen látnám a 41 éves CR7-et a Boavistában. Ha csak fele annyi marad a képességeiből, mint amennyit most tud, már megérné. Meg aztán elmondhatnánk magunkról, hogy végül mégsem csúsztunk le a történelem egyik legnagyszerűbb játékosáról…