Petit: "Sikeres edző leszek!"
Armando Gonçalves Teixera, ismertebb nevén Petit lett a Boavista új vezetőedzője. A korábbi portugál válogatott játékos kemény munkát ígért és hiszi, hogy sikeres edző lesz.
„Ez egy új kihívás számomra. Képes vagyok jó munkát végezni. Tudom, hogy nagyon fiatal a csapat, de hamarosan a legjobbjukat fogják nyújtani. Kemény munkát, elkötelezettséget, valamint a klubhoz való erős kötődés kialakítását ígérem. Egy új szerkezetet, melyben lesznek érkezők és távozók – ahogy én jónak látom. Biztos vagyok benne, hogy sikeres leszek mint edző. Pozíciómtól függetlenül én is be tudok állni játszani és segíteni” – mondta a Boavista sajtótájékoztatóján az újdonsült játékos-edző.
Manuel Maio, a klub elnöke igazi vezérnek nevezte Petit-t.
„Nyolc évet töltött a Boavistánál, számos címet nyert a klubbal, egy győztes, remek mentalitása van, nagy jövő állhat előtte edzőként, mert egy vezéralkat.”
Úgy legyen! Sok sikert, Petit!
A cím persze hatásvadász, de egyáltalán nem hazugság. Sőt, a fent nevezetteken kívül még Adriano és Leandro is ott lehetnek ma délután az Estádio do Bessában.
Amint arról korábban beszámoltam, 2001-es bajnokcsapatunk egyik meghatározó alakja azért nem léphetett pályára a bajnokság és a kupa első fordulójában, mert nem érkezett meg időben a játékengedélye a klubhoz. Nos, a Boavista csütörtökön végre zöld utat kapott Petit szerepeltetésével kapcsolatban, így a középpályás pályára léphet a holnap 16 órakor kezdődő Vizela elleni bajnokin, amely a csapat első hazai mérkőzése lesz a mostani idényben.
Az União de Leiria 2:1-re legyőzte a Boavistát a két csapat történelminek nevezhető vasárnapi kupamérkőzésén. A két egykoron szebb napokat látott klub még soha nem akadt össze a Portugál Kupa ilyen korai szakaszában – sajnos a sakkosok lettek azok, akik már az első selejtezőkör után a kiesés sorsára jutottak.
Három évnyi kihagyás után idén újra részt veszünk a Portugál Kupa küzdelmeiben: az 1. selejtezőkörben vasárnap délután az União de Leiriához látogatunk.
Hogy miből? Raul Meireles átigazolási díjából. Mint ismert, a Chelsea portugál válogatott középpályása a napokban 10 047 000 euróért cserébe klubot váltott és a török Fenerbahçe játékosa lett. Ez azt jelenti, hogy a Boavista számlájára hamarosan 502 305 eurónak kell megérkeznie egykori játékosa után. Ez az összeg bizonyára nagyon jól fog jönni a hasonlóan nagy bevételekkel mostanában nem számolható sakkosoknak.
Egy szerény 0:0-ás döntetlennel nyitotta a Boavista a Segunda Divisão Zona Norte, azaz a portugál harmadosztályú labdarúgó-bajnokság északi zónájának 2012/13-as szezonját. Igaz, csapatunk korántsem a legerősebb összeállításában kényszerült pályára lépni Vila Verdében.