Boavista Hungria

2012. augusztus. 20.  23:44
Írta: Balázs Laci

A Boavista mindent vitt São João de Verből

Nagyban folyik a Boavista felkészülése a 2012/13-as szezonra. Miközben a szakmai stáb a csapat megerősítésén fáradozik, a jelenlegi kerettagok sorra játszák a barátságos mérkőzéseket. Az alakulófélben lévő együttes legutóbb egy négyes tornán vett részt São João de Verben, ahonnan kupagyőzelemmel és egyéni elismerésekkel tértek haza a fiúk.

Az első ízben megrendezett Torneio Quadrangular de São João de Ver néven futó megmérettetést augusztus 18-án és 19-én bonyolították le; a rendező helyi csapat és a Boavista mellett az União de Lamas, illetve a Salgueiros 08 vettek részt rajta.

Olvass tovább!
Szólj hozzá!
2012. augusztus. 16.  23:44
Írta: Balázs Laci

Elpídio Silva szívesen visszatérne a Boavistába

Elpídio SilvaKi ne emlékezne Elpídio Silvára? A most 37 éves, jellegzetes pisztolylövéseket imitáló gólöröméről elhíresült egykori Boavista-ikon saját facebook-oldalán jelentette ki, hogy szívesen segítene volt csapatán.

Silva a következőket írta: Ha a Boavistának szüksége van a segítségemre, számíthat rám! Mindörökké BOAVISTA!, továbbá Megtiszteltetés lenne újra játszani!.

Az igazolási ügyek és a csapat összeállítása természetesen az igazgatóság és a szakmai stáb dolga, de mindenképp örömteli volna újra sakkmintás mezben látni nagyszerű ex-játékosunkat.

Silva egyébként már visszavonult a profi labdarúgástól, utoljára a ciprusi AEK Larnaca játékosa volt 2009-ben. Ennek ellenére biztos vagyok abban, hogy ha újra edzésbe állna, akkor tudna egy-két dolgot mutatni a fiataloknak – valószínűleg nem felejtett el futballozni.

Forrás: The Boavista Footballers

2012. június. 09.  16:27
Írta: Balázs Laci

Három ex-játékosunk lesz ott az Eb-n

Ma este 20:45-kor, a Németország elleni mérkőzéssel Portugália megkezdi európa-bajnoki szereplését. Ahogy a két évvel ezelőtti világbajnokság alatt, úgy idén is végigkísérem a válogatott útját, kiemelten foglalkozva az egykoron a Boavistában is megfordult játékosok teljesítményével. Három ex-boavistás van a mostani keretben, mégpedig pontosan ugyanaz a három, akik a dél-afrikai világbajnokságon is ott voltak a csapatban: Ricardo Costa, Raul Meireles és Hugo Almeida. Őket mutatom be röviden.

A saját nevelésű Ricardo Costa 1996-ban, 15 évesen került fel a Boavista U17-es csapatába. 1999-ig maradt a Boavistában, majd a városi rivális FC Portóhoz igazolt. Itt első két szezonját a B-csapatnál töltötte, aztán 2002-ben bemutatkozhatott az első csapatban is, mégpedig pont egy Boavista elleni derbin. Egészen 2007-ig a Porto játékosa maradt, de Jorge Costa, Pedro Emanuel, Pepe és Bruno Alves mellett soha nem tudta bebiztosítani helyét a kezdőcsapatban. Négy portugál bajnoki aranyat, négy portugál kupát, illetve egy-egy Bajnokok Ligája-, UEFA-kupa- és Világkupa-serleget nyert a történelmük talán legsikeresebb korszakát élő kék-fehérekkel, mielőtt a kevés játéklehetőségre hivatkozva továbbállt és a német Wolfsburg játékosa lett. Ide is pont a legjobbkor szerződött, ugyanis mindenkit meglepve 2009-ben a Farkasok megnyerték a Bundesligát. 2010-ben rövid kölcsönjáték következett a Lille-ben, majd a Valenciához igazolt, ahol az utóbbi két szezonban két spanyol bajnoki bronzéremnek örülhetett. A válogatottal ott volt a 2004-es athéni olimpián, valamint a 2006-os németországi és a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon is.

Raul Meireles szintén a Boavista utánpótlásképzéséből került ki, de a felnőttek között már nem itt mutatkozott be. 2001-ben a másodosztályú Desportivo das Aveshez került kölcsönbe, ahol később olyan meggyőzően teljesített, hogy a következő idényre is kikölcsönözték. 2003. május 5-én, az União da Madeira elleni mérkőzésen szerezte meg első felnőtt gólját, egy 30 méteres bombagól formájában. Ez azóta védjegyévé vált, igazi nagy lövővé fejlődött. A 2003/2004-es szezonra visszatért a Boavistához, ahol a csapat egyik meghatározó játékosa lett. Ahogy előtte és utána is megannyi sakkos tehetségre, úgy rá is lecsapott a szezon végén a nagyobb és gazdagabb FC Porto. Ricardo Costa csapattársaként hazai fronton mindent megnyert, amit lehetett, aztán 2010-ben a Liverpoolba igazolt. Másfél év múlva a Chelseahez távozott, ahol klubszinten felért Európa csúcsára is, megnyerve a Bajnokok Ligáját.

Hugo Almeida 1984. május 23-án született Figueira da Fozban. A helyi Associação Naval 1º de Maio nevű csapatban kezdett el futballozni, majd az FC Porto utánpótlásbázisára került. 2003 első felében az União de Leiriához került kölcsönbe, majd visszatérve a Portóhoz, szeptemberben bemutatkozhatott a legjobbak között. Sok játéklehetőséghez azonban nem jutott, így újabb kölcsönjátékok következtek, előbb 2004-ben ismét a Leiriánál, utána 2005-ben a Boavistában. A Boavista színeiben 14 meccsen játszott és 3 gólt szerzett. Ezután visszatért a Portóhoz, ahol végre hasznos részét képezte a 2005/2006-os bajnokcsapatnak. Abban a szezonban a Bajnokok Ligájában lőtte emlékezetes, 35 méteres szabadrúgásgólját az Internek a San Siróban. A 2006/2007-es szezonra megintcsak kölcsönbe került, ezúttal a Werder Bremenhez. Minden sorozatot tekintve 41 meccsen 10 gólt lőtt, a szezon végén pedig – látván, hogy nincs esélye a Portónál – elfogadta a Werder ajánlatát, így végleg Brémába igazolt. Itt végre megtalálta számításait, a német csapat egyik húzóembere lett, s közben a válogatottban is állandó helyet vívott ki magának. 89 mérkőzésen szerzett 36 gól után 2011-ben Törökországba igazolt, a Beşiktaş labdarúgója lett. A gólokkal itt sem maradt adós és még abban az évben Török Kupát nyert a csapattal.

PORTUGÁLIA EB-KERETE:
Kapusok: 12 Rui Patrício (Sporting), 1 Eduardo (Benfica), 22 Beto (CFR Cluj)
Védők: 21 João Pereira (Sporting), 19 Miguel Lopes (Braga), 3 Pepe (Real Madrid), 2 Bruno Alves (Zenit), 14 Rolando (Porto), 13 Ricardo Costa (Valencia), 5 Fábio Coentrão (Real Madrid)
Középpályások: 8 João Moutinho (Porto), 16 Raul Meireles (Chelsea), 20 Hugo Viana (Braga), 4 Miguel Veloso (Genoa), 15 Rúben Micael (Zaragoza), 6 Custódio (Braga)
Támadók: 7 Cristiano Ronaldo (Real Madrid), 17 Nani (Man. Utd.), 10 Ricardo Quaresma (Besiktas), 18 Silvestre Varela (Porto), 9 Hugo Almeida (Besiktas), 23 Hélder Postiga (Zaragoza), 11 Nélson Oliveira (Benfica)

Força Portugal!

2012. március. 25.  23:47
Írta: Balázs Laci

Futsal: Boavista–Belenenses 6:5

Kevés említést kapott e blog hasábjain a futsal, pedig a Boavista kispályás csapata a nagypályásokkal szemben újra Portugália élvonalában szerepel. A Campeonato Nacional 22. fordulójában ma Boavista–Belenenses rangadót rendeztek, úgyhogy a futsalhiányt kicsit enyhítendő, megnézzük mi történt a meccsen.

A Boavista–Belenenses nagypályán is pikáns párosításnak számít, hiszen a három nagy után az ország két legeredményesebb klubja ez a két egylet, de Porto és Lisszabon városok jól ismert rivalizálása miatt is mindig rangot kapott az esemény. Ami a jelent illeti, az némiképp árnyékot vetett az idei találkozók fényére, hogy jelenleg mindkét dicső múltú klub nagypályás csapata alsóbb osztályokban szenved, de az élvonalbeli futsalosok is kifejezetten rosszul állnak a bajnokságban. Mindkét gárda a kiesés ellen harcol, ráadásul a forduló előttig botrányos formát mutattak: a 2010-ben kupagyőztes Belenenses sorozatban három meccset bukott nagy különbséggel (0:4 a Fundão, 0:6 a Benfica, 4:11 a Freixeiro ellen), a Boavista pedig nem kevesebb, mint hét (!) meccset veszített el zsinórban, így nem csoda, hogy a sakkosok kiesőhelyen, az utolsó előtti helyen szerénykedtek. A mi szempontunkból további rossz előjel volt, hogy a Belenenses ősszel 6:1-re verte a Boavistát a fővárosban. Szóval volt mit szépíteni a helyzeten.

Olvass tovább!
2012. február. 09.  00:43
Írta: Balázs Laci

Sánchez a Bessába látogatott

Erwin Sánchez (jobbra) visszatért régi sikerei helyszínéreTöbb mint 250 mérkőzés és több mint félszáz gól van a lábaiban. Egy Szuperkupát, egy Portugál Kupát és egy bajnoki aranyat is nyert, ezzel örökre beírta nevét a klub históriáskönyvébe. A Boavista történelmének egyik legkiemelkedőbb alakja: Erwin Sánchez.

A Boavista és a bolíviai válogatott egykori sztárja nem feledkezett meg arról a klubról, amelyben játékos-karrierje legszebb éveit töltötte és néhány napra Portóba látogatott, ahol természetesen örömmel fogadták.

Sánchez jelen lesz a Boavista csütörtöki edzésén, majd vasárnap megtekinti a csapat Sporting de Espinho elleni bajnoki mérkőzését is.

Forrás: boavistafc.pt

2012. január. 21.  03:05
Írta: Balázs Laci

Három hónap krónikája

Meglehetősen rég jelentkeztem helyzetjelentéssel, amiért elnézést kérek, de sajnos megesik az ilyen az egyszerkesztős blogok életében. Mostani monstre bejegyzésemben igyekszem pótolni a hiányt és beszámolni a november eleje óta történtekről.

Legutóbb a 7. forduló eseményeinél hagytuk abba. Akkori 2:0-ás sikerünk a Paredes ellen sorozatban a harmadik győzelmünk volt, ráadásul ezeken a mérkőzéseken gólt sem kaptunk, így a 8. fordulóban a kiesőjelölt Oliveira do Bairro ellen egyértelmű esélyesként léphetett pályára a Boavista.

8. forduló: Boavista Futebol Clube Oliveira do Bairro Sport Clube
A papírformának megfelelően végig a Boavista játszott fölényben, és a beszámolók szerint jól is, de csak egyetlen gólt tudott lőni az Oliveira do Bairrónak. Szerencsére Fary 13. percben szerzett találata elég is volt a győzelemhez, a vendégcsapat ezen a napon nem tudott felnőni ellenfeléhez. A Boavista ezzel négymeccsesre nyújtotta győzelmi szériáját és feljött a harmadik helyre, Hugo Magalhães kapuját pedig már több mint 360 perce nem tudták bevenni az ellenfelek. Örömteli, de az igazsághoz azért hozzátartozik az is, hogy ezt a négy győzelmet nem éppen acélos csapatok ellen sikerült megszerezni.

9. forduló: Amarante FC Boavista

Celso és Fary versenyfutása a labdáértAz alacsonyabban rangsorolt csapatok elleni kötelező győzelmek után a Boavista bicskája sajnos rögtön beletörött az első nagyobb ellenállást kifejtő csapatba. A tavaly a negyedosztályban bajnoki címet szerző, idén pedig odahaza különösen jól szereplő újonc, az Amarante egy sárga lapokkal bőven tarkított mérkőzésen (Pedro Vilaça tíz sárga cédulát osztott ki, Hugót pedig kiállította) 3:1-re győzte le a Boavistát. El kell ismerni, egyetlen rúgott gólunk is kamubüntetőből született (más kérdés, hogy az ellenünk megítélt tizenegyes jogossága is megkérdőjelezhető), szóval teljesen megérdemelten nyert az Amarante. Aki még sosem látott portugál harmadosztályú bajnokit, az most megteheti, mert az egész mérkőzés megtekinthető a YouTube-on:
Első félidő: http://youtu.be/2Aymqy7i2yg (Marquinhos gólja 31:00-tól)
Második félidő: http://youtu.be/1zKThLAxMoQ (Hélio egyenlítő tizenegyese és azt megelőző szituáció 6:18-tól, Quim gólja 20:35-től, Nélson Campos büntetője pedig 24:30-tól)

Edzőváltás: José Ferreirinha váltotta Mário Silvát

José FerreirinhaNem tudni, hogy az Amarantében elszenvedett vereség mennyire volt befolyásoló tényező a dologban, mindenesetre november 17-én bejelentették, hogy José Ferreirinha veszi át a csapat irányítását Mário Silvától. Érdekesség, hogy a két szakembert José Mourinho személye köti össze: Silva még játékosként UEFA-kupát és BL-t nyert a Mourinho edzette Portóval, Ferreirinha pedig játékosmegfigyelőként dolgozott Mourinho Chelseajénél a 2004/05-ös szezonban. Egyébként meglehetősen gyakoriak az edzőváltások a Boavistánál, amióta leáldozott a klub szerencsecsillaga: 2008 óta nem kevesebb, mint 8 tréner dolgozott a sakkosoknál...
A most 50 éves Ferreirinha pontosan egy évtizedig tartó játékoskarrierje során védő volt, Porto-környéki csapatokban játszott (a Leixõesben, a Paredesben, a Leçában, a Salgueirosban, végül a Guardában) a '80-as években, különösebb sikerélmények nélkül. Edzőként sikerült harmadosztályú bajnoki címre vezetnie az FC Marcót 2002-ben, 2008 és 2010 között pedig Jorge Costa segédedzőjeként vette ki a részét a másodosztályú bajnoki címet szerző és azóta is az élvonalban vitézkedő Olhanense sikereiből. Remélhetőleg a Boavistánál is gazdagítani fogja trófeái számát.

Olvass tovább!
2011. november. 02.  21:50
Írta: Balázs Laci

Kötelező győzelmek letudva

A Paredes ellen kezdő csapatAz elmúlt két hétben szerényebb képességű csapatokkal találkozott a Boavista, nevezetesen a Madalenával és a Paredesszel . Mindkét együttes a kiesőzónában tanyázott, így kedvenc sakkosaink számára nem volt kérdéses: csak a győzelem elfogadható!

Olvass tovább!
2011. október. 10.  18:28
Írta: Balázs Laci

Felemás szezonkezdet

2 győzelem, 2 döntetlen és 1 vereség a Boavista mérlege az első öt forduló után. Ez alapjában véve nem lenne olyan rossz mutató, ám annak fényében, hogy a Tondela még hibátlan és 100%-os teljesítménnyel vezeti a tabellát, kijelenthető, hogy már most komoly lépéshátrányba kerültünk a bajnoki címért való versenyfutásban.

Persze az is igaz, hogy nem volt egyszerű a Boavista szezonkezdete. Tekintve, hogy a klub jókora adósságállományt görgetett maga előtt, a múlt hónapban még a bajnokságban való részvétele is kérdéses volt. Aztán csodálatos módon megoldódott a helyzet, de közben megkezdődött az idény, így a Boavistának egy héten belül három mérkőzést kellett pótolnia. A "minden kezdet nehéz" frázis tehát a sakkosokra idén hatványozottan igaz volt.

Olvass tovább!
süti beállítások módosítása