A Boavista mindent vitt São João de Verből

Nagyban folyik a Boavista felkészülése a 2012/13-as szezonra. Miközben a szakmai stáb a csapat megerősítésén fáradozik, a jelenlegi kerettagok sorra játszák a barátságos mérkőzéseket. Az alakulófélben lévő együttes legutóbb egy négyes tornán vett részt São João de Verben, ahonnan kupagyőzelemmel és egyéni elismerésekkel tértek haza a fiúk.

Az első ízben megrendezett Torneio Quadrangular de São João de Ver néven futó megmérettetést augusztus 18-án és 19-én bonyolították le; a rendező helyi csapat és a Boavista mellett az União de Lamas, illetve a Salgueiros 08 vettek részt rajta.

A kétnapos torna elődöntőjében a São João de Ver a Lamasszal, a Boavista pedig a Salgueirossal mérkőzött meg. A mieink Simão Coutinho, Paulo Campos és Adriano Silva góljaival 3:1-re verték a Salgueirost, így másnap az első helyért játszhattak. A másik ágról a hazai csapat jutott a döntőbe, tehát a kupagyőzelemhez a São João de Vert kellett legyűrni. Sikerült is, mégpedig egy gólgazdag, 3:2-re nyert meccsen, melyen fiatal brazil csatárunk, Wellington mesterhármast lőtt.

Ami az egyéni elismeréseket illeti, döntőbeli teljesítményével Wellington kiérdemelte a torna legjobb játékosának járó kitüntetést, a torna legjobb kapusa pedig szintén a Boavistából került ki, ezt a díjat Ricardo Campos vehette át. Összességében tehát teljes sikert aratott a Boavista, jár a gratuláció a csapatnak. Csak így tovább!

Wellington a legjobb játékosnak járó trófeával...

...és a tornagyőztes csapat a kupával!

Szólj hozzá!