Eredetileg úgy gondoltam, hogy mielőtt elkezdenék írni az idei szezonról, bemutatom azokat a játékosokat, akikkel nekivágott a Boavista a szponzorációs okok miatt idén Liga Vitalisnak nevezett másodosztályú bajnokságnak, valamint írok pár szót ligabéli ellenfeleinkről is. Végül letettem erről az ötletemről, mert így március-április fordulóján már túlvagyunk egy átigazolási időszakon (mindjárt itt a következő...), a főszereplőkkel pedig szép lassan úgyis meg fogtok ismerkedni, mint ahogy ellenfeleinkkel is. Bár jobban örülnék neki, ha nem nagyon kéne ismerkedni a másodosztályú klubokkal, mert az jó esetben azt jelenti, hogy feljutottunk. Rossz esetben meg... Nos, erre gondolni sem merek, de tény, hogy jelenleg annak is örülhetünk ha nem esünk ki. Na jó, elég a félrebeszélésből, nézzük mi történt 2008/2009-ben idáig!

2008. augusztus 24-én játszottuk a szezonnyitót, hazai környezetben, az Estádio do Bessában. Ellenfelünk az előző szezon bronzérmese, az FC Vizela volt. 3057 néző látogatott ki a stadionba - ez a Bessa befogadóképességének alig 10 százaléka... Ez a kevés néző viszont jól szórakozott, mert a sakkosok João Tomás és Diogo Fernandes góljaival 2-1-re legyőzték az ekkor még valószínűleg szintén a feljutásról álmodozó vizelaiakat.
Tehát, ahogy az elvárható volt a csapattól, győzelemmel kezdtük a sorozatot. Ki gondolta volna, hogy rögtön a második fordulóban el is veszítjük veretlenségünket? Pedig így történt, az egykoron az első osztályban is megforduló Varzim 2:0 arányban bizonyult jobbnak a Boavistánál. Apró kisiklás - gondolhattuk - majd jönnek az eredmények!
És valóban, a rákövetkező fordulókban hoztuk a pontokat, igaz kevesebbet, mint amire számítottunk: két döntetlen után a kiesés ellen harcoló Oliveirensét sikerült megvernünk. Azonban még mielőtt felzárkózhattunk volna az élbolyhoz, rangadón kikaptunk a Feirensétől, így Santa Maria da Feira városának aranylábú fiai tovább üldözhették a mezőnyből már ekkor is kimagasló Santa Clarát és Olhanensét, míg mi tartósan megragadtunk a középmezőnyben.
November 16-án az élvonaltól 2007-ben búcsúzó Beira-Mar volt a Bessa-stadion vendége, no meg az a Fary Faye, aki öt Boavistában eltöltött év után ebben a szezonban tért vissza korábbi sikerei helyszínére. A derék szenegáli csatár pedig tett is arról, hogy nevét megjegyezze az, aki esetleg már elfelejtette volna, ugyanis a 88. percben szerzett találatával az aveirói csapat 2-1-re megnyerte a mérkőzést.
Második vereség zsinórban, a drukkerek kezdtek idegessé válni. Egy héttel később, a Freamunde elleni zakó után meg még inkább...
November utolsó napján pikáns összecsapás várt a drukkerekre: a két nem is olyan régen még az UEFA Kupában is vitézkedő, ám a tavalyi bundaügyben érintett, most másodosztályba került, de ott gyengélkedő csapat mérkőzése, tehát Boavista-Leiria. João Tomás lett a mérkőzés hőse, a rutinos ex-bragai gólgyáros duplájával sikerült otthon tartania a Boavistának a három pontot.
Decemberben mi magyarok már jól befűtöttünk, bizonyára sokan vágyódtunk melegebb éghajlatra, mondjuk a portugál szigetvilág valamelyik darabjára. Nos, a Boavista játékosainak volt szerencséjük az egyik ilyen szigeten tiszteletüket tenni, igaz korántsem mediterrán éghajlaton, ugyanis az Atlanti-óceán közepén elhelyezkedő São Miguelre kellett utazniuk, a Santa Clara otthonába. A klubcímer és a mez tekintetében is a Benficára hajazó szigetlakók ekkor már egyértelműen a bajnoki cím egyik nagy esélyeseivé léptek elő, nem is hagytak sok esélyt a Boavistának. Ugyanakkor érdekes, hogy a hazaiak 3-1-es győzelmével végződő mérkőzést mindössze 886 néző látta. Lehet, hogy tényleg nem volt túl jó idő...
Az Azori-szigetekről visszatérve a sereghajtó Gondomar elleni, könnyűnek ígérkező meccs várt a sakkosokra. Hát nem volt az, és hogy otthon verje meg a második liga tökutolsója a Boavistát, az talán még a legpesszimistább drukkerek legrosszabb rémálmaiban sem fordult elő. 2-1 lett a vége, João Tomás erejéből ezúttal csak a szépítésre futotta. Majd a következő játéknapon újabb vereség, ezúttal a Gil Vicentétől... Azt hiszem, ekkor realizálódott az emberekben, hogy egyáltalán nem fogja díszlépésben megnyerni a másodosztályt a Boavista, sőt, hogy az alaposan meggyengült kerettel a másodosztályban maradásért is nagyon meg kell majd izzadni.
A 14. fordulóra összeszedték magukat a fiúk, a stabil középcsapatnak számító Estorilt sikerült legyőzniük 2-0-ra. Mindkét gól szerzője João Tomás - ki más? - volt.
A következő fordulóra azonban megint nem sikerült átmenteni a nyerő formát, Covilhãból is pont nélkül távozott a csapat.

A bajnokság féltávjánál úgy tűnt, hogy a feljutásról lemondhatnak a sakkosok, és az új cél inkább egy biztonságos középmezőnybéli helyezés megszerzése lehet. A januári átigazolási időszakban nem érkezett komoly erősítés - nem is lehetett elvárni ezt az anyagilag nehéz helyzetben lévő klubtól. Nagy távozó viszont volt: a Boavistával még 1997-ben portugál kupát, szuperkupát, később az FC Portoval bajnoki címet, UEFA Kupát, és Bajnokok Ligáját nyerő balhátvédet, Mário Silvát elengedték a nevesincs ciprusi DOXA Katokopia FC-hez. Tehát tovább gyengült a játékoskeret, ami így sem volt túl acélos...

A folytatásban 0:0-ra végeztünk a gyengélkedő Vizelával, majd visszavágtunk a Varzimnak az őszi 2-0-ás vereségért, ugyanilyen arányban sikerült ezúttal nekünk győzedelmeskednünk. Jómagam már kezdtem reménykedni, hogy talpra állt a csapat, amikor otthon meglepő vereséget szenvedtünk a kiesés ellen menekülő Portimonensétől, majd a következő fordulóban az erősnek szintén nem nevezhető Avestől is - aminek köszönhetően egészen a 14. helyig, azaz közvetlenül a már kiesőhelyen álló Oliveirense és Gondomar elé sodródtunk.
A 20. fordulóban papírforma-vereséget szenvedtünk, az éllovas Olhanense 4-1-es csapást mért ránk, de erre számítani lehetett. Sokkal fontosabb mérkőzés várt a következő fordulóban a Boavistára: ha az utolsó előtti Oliveirense otthonában sikerül nyerni, akkor öt pontra sikerül ellógni a kiesőzónától. Ha viszont a hazaiak nyernek, akkor két pontra zárkóznak fel, és akkor nagyon forró lesz a pite a Boavista számára... Sajnos a nagy tét inkább az Oliveirense játékosait tüzelte fel, akik már az első félidőben eldöntötték a három pont sorsát, így nagyon nehéz helyzetbe kerültek a sakkosok.
Négy mérkőzéses vereségsorozat után, két pontnyira a kieséstől - ez az a helyzet, amikor az adott csapat nem szereti fogadni a bronzérmes pozícióban lévőt. Márpedig ez volt a következő feladat: meglepni az addig nagyon jól szereplő Feirensét. És micsoda meglepetés, sikerült jó alaposan meglepni őket - legalábbis a 81. percig minden rendben volt, de erről a következő posztban írok részletesen... 2-2 lett a vége, pedig simán nyerhettünk volna, ráadásul pechünkre az Aves is leikszelt az Oliveirensével, így maradtunk a 14. helyen.

Hát ennyi az idei szezon eddigi története. A Boavistához egyáltalán nem méltó 14. hely, harc a kiesés elkerülése ellen, és ami kimaradt, hogy a portugál kupából is kiestünk még novemberben. Szép... Izgalmasnak izgalmas ez a bajnokság, csak nem efféle izgalmakra számítottunk.