Csak azért nem lett Hidegzuhany a kőbányában ennek a bejegyzésnek a címe, mert azt már két évvel ezelőtt ellőttem, pedig amilyen jól kezdtük a szezont, az lett volna megint a legtalálóbb a vasárnap történtekre. Szó, mi szó, nem rakhatjuk ki a kirakatba mindazt, amit Bragában kaptunk az új érában.

Amióta ismét az élvonalban szerepel a Boavista, három alkalommal vendégeskedett Minho tartomány fővárosában, az egyedi kialakítása miatt Pedreirának, vagyis Kőbányának becézett Estádio Municipal de Bragában. A névadó szponzor miatt Estádio AXA néven szintén ismert, egyébként fantasztikus létesítményben tett kirándulások eddig mind rendre vérlázítóra sikeredtek. Két éve 3:0-ás, tavaly 4:0-ás, idén megint csak 3:0-ás vereséget mértek ránk az arzenalisták. Több, mint kínos. Ami a helyszínen és a legalább háromgólos különbségen kívül közös volt még mindhárom alkalom esetében, az nem más, mint hogy a játékvezetőket mindig volt miért szidnunk, de sajnos mindegyik esetben végzetesnek bizonyuló komoly egyéni hibák miatt is foghattuk a fejünket.

Pedig ezúttal nem indult rosszul a találkozó. Erwin Sánchez két változtatást eszközölt a harmadik fordulóban a Chaves-sal döntetlent játszó kezdő tizenegyéhez képest: a Sunderlandhez igazoló Mika helyett Mamadou Ba kapott lehetőséget a kapuban, a legutóbb kapitális bakit vétő és amúgy sem túl meggyőző Anderson Correia helyett pedig Talocha került a balhátvéd posztjára. Nagy bánatomra később mindketten negatív főszereplőkké léptek elő.

Az első félidő első felében öröm volt látni a bátran játszó, magabiztosnak tűnő Boavistát, amelynek önbizalmára vélhetően jó hatással volt az előző két szezonhoz képest remek idénykezdet. Carraça és Pedro Santos révén mindkét csapat távolról veszélyeztetett, Idris pedig az első fordulóban lőtt csodagólja után most egy egészen parádés becsúszó szereléssel vétette észre magát. Aztán jött Ahmed Hasszán lövése, amit Ba rendesen elnézett. A langaléta szenegáli kapus meg sem próbált vetődni a labdáért, pedig az egyáltalán nem tűnt elérhetetlennek, különösen az ő 198 centiméteres magasságával. És ezzel a lavina elindult...

Ami a Braga második gólját, a Talocha szerintem szabályos becsúszó szerelését követően megítélt tizenegyest illeti, sajnos a portugál bajnokság most nincs egyik magyar sportcsatorna képernyőjén sem, pedig szívesen kikértem volna Bede Ferenc vagy Puhl Sándor véleményét az ügyben. Meggyőződésem, hogy jogtalan büntetőt ítéltek ellenünk, de legalábbis erősen véleményest. Artur Soares Dias sporttárs gyakorlatilag eldöntötte a három pont sorsát, a kérdés ettől fogva csak az volt, hogy mekkora lesz a különbség a végén.

„Jaj, ne már, bazmeg! Megint?!” – kiáltottam fel magamból kikelve, amikor beszedtük a harmadik gólt és felrémlettek bennem az elmúlt két szezon rémes bragai emlékei. Wilson Eduardo találata igazából már nem osztott, nem szorzott a végkimenetel szempontjából, viszont komoly sebet ejtett a Boavista-szurkolók lelkén, akiknek továbbra is el kell majd viselniük a bragaiak fikázásait, arra vonatkozólag, hogy melyik egylet is az a bizonyos „negyedik nagy”.

A mérkőzés innentől kezdve számomra érdektelenné vált, de vélhetően Erwin Sánchez is feladta, mert gyors egymásutánban lekapta a pályáról Schembrit és Carraçát is, helyükre pedig az eddig keveset játszó Digast és Erivelto Silvát hozta be. A Braga is látványosan visszavett a tempóból, csak annyit adtak ki magukból, amennyi feltétlenül szükséges volt ahhoz, hogy ne tékozolják el háromgólos előnyüket, így az eredmény már nem változott a végéig.

A bajnokság ötödik fordulójában, szeptember 18-án a Feirensét fogadjuk, remélhetőleg addigra sikerül a csapatnak túltennie magát a nagy bragai pofonon és visszatér a győztes útra. Annál is inkább fontos volna verni az élvonalba 2012 után visszajutott Santa Maria da Feira-i alakulatot, hogy egy héttel később a tabellán előkelő helyet elfoglalva, önbizalommal telve mehessünk neki a szezon első portói derbijének: szeptember 23-án Dérbi da Invicta a Sárkány Stadionjában!