Visszatérünk a magyar képernyőkre!

sport-tv-elso-a-sportban-logo.jpg

Kristálytisztán emlékszem a mai napig az utolsó gólra, amit a Boavista lőtt a magyar Sport TV által közvetített mérkőzésen. Jó rég volt már, a 2007/2008-as szezon évadzáró meccsén, ha jól rémlik, Farkas Norbert kommentálásával.

A középmezőnyben tanyázó sakkosok a többek között a fiatal Rui Patrícióval, João Moutinhóval és Miguel Velosóval felálló Sportinghoz látogattak, amely akkoriban a Vitória Guimarãessel (!) állt harcban az ezüstéremért. Az esélyesebb lisszaboniakat gyorsan hidegzuhany érte...

Történt ugyanis, hogy a 4. percben Ivan Santos indította remekül a jobbszélen kiugró Mateust, aki megkerülte Anderson Polgát, majd visszagurított középre az érkező Ivannak, a(z akkor még) tehetséges(nek mondott) támadó pedig remekbeszabott kapásgólt lőtt. 0:1!

Később a zöld-fehérek megfordították a meccset és befutottak a bajnokság második helyére, míg a Boavista hiába végzett a kilencedik helyen, az emlékezetes bundabotrány miatt a másodosztályban kezdte a következő idényt, majd onnan is kiesve hosszú harmadosztályú száműzetés várt a klubra. Emiatt az időközben a Digi Sporthoz átkerült közvetítések kínálataiban sem szerepelt sokáig a csapat, mígnem 2014-ben – ugyancsak emlékezetes módon – visszatértek az élvonalba.

Ma este 20.00-kor pedig a Sport TV-re is visszatér a Boavista, méghozzá egy igazi presztízscsatával, a Benfica ellen. Reméljük, hosszú évek múltán erre a meccsre is élénken emlékezni fogunk.

 Ó, igen: Mateus ma is ott lesz a Boavista keretében!

Portugál bajnokság, 2. forduló:
Boavista–Benfica (TV: Sport 1, 20.00)

Szólj hozzá!