A színek mestere lett az új főszponzorunk

Február tizenharmadikáig a Boavista egyike volt annak a négy primeira ligás klubnak, amely nem rendelkezett mezszponzorral (a másik három a Belenenses, a Moreirense és a Rio Ave voltak, illetve jelenleg is azok). A Mestre da Cor (magyarra fordítva: Színmester) nevű portugál építőipari és dekoratőr cég feltűnésével ennek vége szakadt.

Mint fenti képünkön látható, a sajtótájékoztatón bőrszerkóban megjelent, mindig humoránál lévő csapatkapitányunk, Fary Faye nem csinált nagy ügyet az öltözködésből és a bemutatóból, a mi mezünk jól néz ki kabáton is alapon, egész egyszerűen felhúzta az új szponzor logójával ellátott dresszt az utcai viseletre és úgy pózolt a fényképezőknek.

A Mestre da Cor és a Boavista kapcsolata egyébként nem teljesen új keletű, ugyanis a portugál vállalat már a szezon korábbi felében is klubunk aranyfokozatú partnere volt. Egy VIP-box megvásárlásán túl festészeti kellékek, padlózás, állványzatok és különböző építőanyagok biztosításával járultak hozzá az Estádio do Bessa tavalyi ráncfelvarrásához.

A Mestre da Cor honlapja és facebook-oldala alább. Egy-egy klikkel, illetve kedveléssel nyugodtan támogathatjátok őket.

http://www.mestredacor.pt

http://www.facebook.com/MestredacorTintas

Szólj hozzá!