Megvan a szezon első trófeája

Gőzerővel folyik a nyári felkészülési időszak és ahogy közeledünk a Primeira Liga várva várt augusztus 17-i rajtjához, úgy játszik a Boavista is egyre komolyabb edzőmérkőzéseket. A sakkosok a hónap elején egy Aves elleni 2:1-es győzelemmel kezdték az uborkaszezont, majd jött egy Feirense elleni 2:0-ás vereség, egy 7:1-es gólparádé a Vila Flor ellen, végül egy gólnélküli döntetlen a spanyol Zamora CF ellen múlt vasárnap. Ezen a héten a Paços de Ferreira főszponzora által életre hívott, idén első alkalommal megrendezett Torneio Capital do Móvel nevet viselő tornán vett részt a csapat Freamundéban, ahol már élvonalbeli együttesek ellen mérte össze erejét. És ha már ott volt, hát mindjárt haza is vitte a trófeát a Boavista!

Az augusztus 25. és 26. között megrendezett minikupán a házigazda Paços Ferreira és a Boavista mellett a Braga, valamint a Vitória Setúbal vettek részt. A sorsolás után Paços–Braga és Boavista–Setúbal meccsekre került sor. A két győztes jutott a döntőbe, a vesztesek a harmadik helyért játszhattak. A Paços meglehetősen simán, 3:1-re nyerve jutott túl a B-csapatával kiálló Bragán. Ezzel szemben a másik mérkőzésen csak a büntetőpárbaj után jutott dűlőre egymással a két csapat – ebből a Boavista jött ki jobban, a sakkosok 4:1-re győztek. Így aztán a torna döntőjében – hogy a két klub beceneveit felhasználva egy vicces fordulattal éljek – a hódok a fekete párducokkal találkoztak. Utóbb kiderült, a finálénak pont olyan végkimenetele lett, mint amilyen ennek a találkozónak az állatvilágban is lett volna. No, persze nem olyan véres... A mindent eldöntő gólt 19 éves kínai csatártehetségünk, Vej Sihao szerezte, mindjárt a mérkőzés elején.

1º Torneio Capital do Móvel, döntő:

PAÇOS DE FERREIRA [0–1] BOAVISTA FUTEBOL CLUBE

Jogo no Estádio do SC Freamunde, em Freamunde.
Paços de Ferreira - Boavista, 0-1.
Ao intervalo: 0-1.
Marcadores:0-1, Wei Shihao, 04 minutos.
Paços de Ferreira: Miro Vardovic, Jaílson, Ricardo Ferreira, Rafael, Hélder Lopes, Sérgio Oliveira, Seri, Andrezinho, Ruben Ferreira, Bruno Moreira e Cícero.
Jogaram ainda: Flávio Boaventura, Hurtado, Diogo Jota e Manuel José.
Boavista: Daniel Monllor, João Dias, Fábio Ervões, Philipe Sampaio, Anderson Correia, Anderson Carvalho, Idris, Fábio Lopes, Wei Shihao, Julián Montenegro e Theo Mendy.
Jogaram ainda: Carlos Santos, Carraça, Ancelmo Junior, Brito, Miguel Cid e Fary.
Árbitro: Sérgio Ferreira (Porto).
Ação disciplinar: cartão amarelo para Wei Shihao (53).
Assistência: Cerca de 500 espetadores.

Helyszín: Complexo Desportivo do Sport Clube de Freamunde
Nézőszám: kb. 500 
Vezette: Sérgio Ferreira (Porto)

Gólszerző: Vej Sihao (4.)

Paços de Ferreira: Miro Varvodić, Jaílson, Ricardo Ferreira, Rafael, Hélder Lopes, Sérgio Oliveira, Seri, Andrezinho, Ruben Ferreira, Bruno Moreira, Cícero. Játszott még: Flávio Boaventura, Hurtado, Diogo Jota és Manuel José.

Boavista: Daniel Monllor, João Dias, Fábio Ervões, Philipe Sampaio, Anderson Correia, Anderson Carvalho, Idris, Fábio Lopes, Vej Sihao, Julián Montenegro, Théo Mendy. Játszott még: Carlos Santos, Carraça, Ancelmo Júnior, Brito, Miguel Cid és Fary.

Szép volt, fiúk! További fényképeket az ünneplésről a Boavista3 blogon találhattok.

Szólj hozzá!