Helyzetjelentés

Na, lépjünk tovább a kiesés okozta csalódáson, az élet megy tovább, a focilabda meg továbbra is gömbölyű!... Nézzük át, mi történt az elmúlt két hónapban, és hogy mi lesz végülis a csapattal!

A legrosszabbtól megmenekült a Boavista, ugyanis terjengtek rémhírek arról, hogy csak a Distritais-ban, azaz a körzeti bajnokságban indulhat a csapat. A hírek tévesek voltak, a csapat a 2009/10-es szezont a II Divisão Série Norte-ban, azaz a harmadosztály északi csoportjában kezdi meg. A szezonnyitót szeptember 6-án, hazai környezetben játszuk, a Tirsensét fogadjuk az Estádio do Bessában.
Meglehetősen bonyolult a feljutás ebből az osztályból, ahogy valaki írta is a pfutebol.com fórumán "the segunda divisao is a bitch to get promoted".
A harmadosztály három csoportjának (Norte, Centre, Sud) első két helyezettjei kerülnek be a rájátszásba, ahol a legjobb kettő érdemli ki a másodosztályú tagságot. Legalábbis tavaly így volt...

Mivel már a Portugál Kupa első fordulójában bekapcsolódunk a versengésbe, még a bajnoki rajt előtt pályára lép a csapat tétmeccsen, aug. 30-án a Pescadores ellen. Negyedosztályú csapatról van szó, illene simán továbbjutni.

Az előszezon egyébként nem alakult túl jól, előbb a matosinhosi Leça csapatával játszottunk 1:1-et, majd az Aroucától kikaptunk 3:2-re. Ma is játszunk felkészülési mérkőzést, 18:15-kor a Candal ellen.

Pár szó a játékoskeretről. Mint korábban írtam, kulcsjátékosok távoztak: Rui Lima és Gilberto Ciprusra, João Tomás, Sidnei, és Pedro Trigueira is a Rio Avéba, Bruno Monteiro a Setúbalba igazolt. Rajtuk kívűl Benvindo, Bruno Pinheiro, és Ivo is távozott (az Aveshez, az Arisz Limasszolhoz, illetve a Candidelóhoz), valamint Pedro Moreirát kölcsönadtuk a Gil Vicentének, gyanítom kivásárlási opcióval.
A helyükre megint jórészt az utánpótlásból érkeztek: Nuno Soares (18), Daniel (19), Fabinho (19), Ruizinho (18), valamint a mindössze 17 éves kapus, Pedro Cavadas kapott lehetőséget a bizonyításra idén a felnőtt csapatban. Több rutinos játékost is igazoltunk, közülük a legnagyobb név talán a Santa Claratól érkezett 36 éves középpályás, Rui Ferreira (anno a Salgueirossal, a Guimarãessel, és a Belenensessel az élvonalban is játszott).

A jelenlegi (remélhetőleg még nem teljes) játékoskeret, zárójelben a játékosok életkora:
Kapusok: Avelino (33), Pedro Cavadas (17).
Védők: Jorge Silva (33), Zé Carlos (27), Daniel (19), Diogo Leite (20), Nuno Lopes (22), André Pereira (20).
Középpályások: Rui Ferreira (36), Nuno Soares (18), Edu (brazil, 33), Pedrosa (20), Carlos Miguel (24), Cadinha (24), Paulo Gomes (32), Ruizinho (18).
Csatárok: Fabinho (19), Paulo Campos (33).

A portugál U17-es válogatottat átvevő Rui Bento utóda Jorge Manuel Veloso Madureira lesz. Az 50 éves Madureira tőzsgyökeres portói, játékos-pályafutását a Leixõesben kezdte 1976-ban, majd 5 szezont húzott le a Boavistában a 80-as évek első felében, végül eltöltött több, mint egy évtizedet a városi rivális Salgueirosnál is. Csak az FC Porto maradt ki az életéből... :D
Kíváncsi vagyok, milyen csapatot fog összegyúrni ebből a brigádból - reméljük a legjobbakat!

Força Boavista!!!

Szólj hozzá!