Boavista Hungria

2010. június. 22.  00:08
Írta: Balázs Laci

A portugálok kitömték a Koreai NDK csapatát

A portugál válogatott 7-0-ás győzelmet aratott az észak-koreai csapat felett a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság G csoportjának hétfői mérkőzésén, s ezzel nagyon közel került a nyolcaddöntőbe jutáshoz. Az ex-boavistások közül Raul Meireles és Hugo Almeida lépett pályára, és ha már ott voltak, mindketten gólt szereztek, sőt, Meireles gólpasszal is segítette csapatát.

Az első percek portugál rohamai után kiegyenlítetté vált a mérkőzés, mindkét együttesnek adódtak veszélyes kísérletei. A félidő derekán Portugália aztán vezetést szerzett, a gól pedig megnyugtatta az európai együttest, mely a szünetig uralta a mérkőzést.

A második félidőt bátran kezdte a koreai csapat, a portugálok azonban néhány perc után "megbüntették" a hátul fellazuló riválisukat. Az ázsiai csapat ezután teljesen összezavarodott, Carlos Querioz együttese pedig néhány percen belül újabb két gólt szerzett, a folytatásban pedig már gálázott, és végül kiütötte ellenfelét.

Portugália-Koreai NDK 7-0 (1-0)

Fokváros, Zöld Pont Stadion, 60.000 néző, v.: Pablo Pozo (chilei)
Gólszerzők: Meireles (29.), Sabrosa (53.), Almeida (56.), Tiago (60., 88.), Liedson (81.), C. Ronaldo (87.)
Sárga lap: Mendes (38.), Almeida (70.), illetve Csol Dzsin (32.), Jong Jo (47.)
Portugália:
Eduardo - Miguel, Alves, Carvalho, Coentrao - Meireles (Veloso, 70.), Mendes, Tiago, Ronaldo, Sabrosa (Duda, 74.) - Almeida (Liedson, 78.)
Koreai NDK:
Ri Mjong Guk - Ri Kvang Cson, Csa Dzong Hjok (Nam Szong Csol, 75.), Pak Csol Dzsin, Ri Jun Il - Ji Jun Nam, Mun In Guk (Kim Jong Dzun, 58.), An Jong Hak, Pak Nam Csol (Kim Kum Il, 58.), Hong Jong Jo - Dzong Te Sze

(Forrás: telesport.hu)

Szólj hozzá!
2010. június. 15.  18:23
Írta: Balázs Laci

Csak egy kapufáig jutottak Ronaldóék az Elefántok ellen

A portugál válogatott gólnélküli döntetlent játszott az elefántcsontparti csapattal a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság G-csoportjának keddi nyitómérkőzésén.

A kevés igazi helyzetet hozó összecsapáson az előző vb-n negyedik európaiak álltak a legközelebb a gólszerzéshez, de Cristiano Ronaldo távoli lövése a kapufán csattant. Az afrikai gárdában a második félidőben pályára lépett Didier Drogba is, akinek a torna rajta előtt, 11 napja eltört a könyöke.

Ez volt a második olyan mérkőzés a világbajnokságon, amelyen nem született gól, korábban az A-csoportban a Franciaország-Uruguay találkozó végződött 0-0-ra.

G-csoport, 1. forduló:
Elefántcsontpart-Portugália 0-0
Port Elizabeth, Nelson Mandela Bay Stadion, 37.037 néző. Vezette: Larrionda (uruguayi)
Sárga lap: Zokora (7.), Demel (21.), illetve C. Ronaldo (21.)

Elefántcsontpart:
Barry - Eboué (Romaric, 89.), K. Touré, Demel, Tiene - Kouassi (Keita, 82.), Zokora, Y. Touré, Tiote - Kalou (Drogba, 66.), Dindane

Portugália:
Eduardo - Ferreira, Bruno Alves, Ricardo Carvalho, Fábio Coentrão - Pedro Mendes, Raul Meireles (Amorim, 85.), Deco (Tiago, 62.) - C. Ronaldo, Danny (Simão, 55.), Liédson

(Forrás: telesport.hu)

 

2010. június. 08.  18:54
Írta: Balázs Laci

Portugál vb-keret

 

Carlos Queiroz kihirdette a dél-afrikai világbajnokságra utazó portugál csapat keretét. Portugália válogatottjában három egykori Boavista-játékos is helyet kapott: Ricardo Costa, Raul Meireles és Hugo Almeida.

Kapusok: Eduardo (Braga), Beto (Porto), Daniel Fernandes (Bochum)

Védők: Bruno Alves (Porto), Paulo Ferreira (Chelsea), Rolando (Porto), Duda (Málaga), Ricardo Carvalho (Chelsea), Miguel (Valencia), Ricardo Costa (Valencia), Fábio Coentrão (Benfica)

Középpályások: Pedro Mendes (Sporting), Miguel Veloso (Sporting), Pepe (Real Madrid), Raul Meireles (Porto), Ruben Amorim (Benfica), Tiago (Atlético Madrid), Deco (Chelsea)

Támadók: Cristiano Ronaldo (Real Madrid), Liédson (Sporting), Danny (Zenit Szentpétervár), Simão Sabrosa (Atlético Madrid), Hugo Almeida (Werder Bremen)

2010. május. 17.  20:34
Írta: Balázs Laci

Novo design! / Új külső!

A Magyarországon napok óta tartó ítéletidőnek köszönhetően - és leginkább annak a három fának, ami rádőlt az Esztergom-Budapest vasútvonalon valahol a sínekre - ma nem tudtam suliba menni, viszont ha már korán felkeltem, úgy gondoltam elütöm valami hasznossal az időt. Az egész napos meló eredménye azt hiszem, szemmel látható, remélem mindenkinek tetszik az új külsőbe bújtatott blog. :)

Ó igen, és tudom, hogy az elmúlt szezonban nem nagyon frissült a blog, meg el vagyok maradva, dehát a lustaság nagy úr annyi minden ügyes-bajos dologgal el voltam foglalva, hogy hihetetlen. Plusz valljuk be: még ha az ember kedvenc csapatáról is van szó, a portugál harmadosztály történései meglehetősen szűrve érnek el kis hazánkig... Mindenesetre a közeljövőben jelentkezek egy szezonösszefoglaló írással. De tényleg, boavisteiro-becsszóra! :D

2010. március. 16.  19:02
Írta: Balázs Laci

Balhé Lousadában

Vasárnap az igen feszült hangulatban lejátszott Lousada-Boavista bajnoki mérkőzést követően komoly összecsapásra került sor a rendfenntartó erők és Boavista szurkolók egy csoportja között. A balhéban hat szurkoló könnyebb sérülést szenvedett, őket a penafieli kórházba szállították, míg két másik szurkolót letartóztattak, őket ma hallgatják ki a lousadai bíróságon.

 

 

A meccset egyébként Nélson Campos 25. és Sergio Gameiro 39. percben lőtt góljával a hazaiak nyerték...

2010. január. 10.  18:42
Írta: Balázs Laci

Korszerűsítés a Bessában

A fenti videón az Estádio do Bessa játékterének átalakítását láthatjátok. A stadion gyönyörű, új generációs szintetikus gyepszőnyeget kapott. Az új műfüves borítást a Global Stadium - Grupo ACA munkásainak köszönhetjük. Reméljük sok győztes mérkőzést fognak megvívni rajta a Boavista játékosai.

2009. október. 31.  22:36
Írta: Balázs Laci

Öt forduló után az ötödik helyen

41 évvel ezelőtt, 1968-ban szerepelt utoljára a Boavista a portugál labdarúgás harmadik vonalában. Akkor 10 mérkőzésen szerzett 14 ponttal (6 győzelem mellett 2-2 döntetlennel és vereséggel zárt a csapat - ne feledjük, ekkor még két pont járt csak a győzelemért) a gárda meg is nyerte a harmadik ligás bajnokságot, majd a következő szezonban a másodosztályt is. Idén ennyire nem jók a kilátások, felemás idénykezdetet produkált a csapat: két döntetlennel indítottunk, majd becsúszott egy Ribeirão elleni 1-0-ás vereség is. Azóta viszont feljövőben vagyunk, vertük a Vieirát, és a tavaly velünk együtt kieső Gondomart is. Jelenleg az ötödik helyen állunk.

Olvass tovább!
2009. szeptember. 01.  18:34
Írta: Balázs Laci

Idén sem nyerünk Portugál Kupát...

Úgy tűnik, hogy idén is nagyon kemény szezon elé nézünk. Legalábbis ezt támasztja alá az, hogy már a Portugál Kupa (Taça de Portugal) első fordulójában sikerült búcsúznunk a sorozattól, miután meglepő 3:0-ás vereséget szenvedtünk a negyedosztályú Pescadores da Costa de Caparica nevű csapattól. Ezen nincs mit magyarázni, szánalmas produkció...

2009. augusztus. 22.  17:00
Írta: Balázs Laci

Helyzetjelentés

Na, lépjünk tovább a kiesés okozta csalódáson, az élet megy tovább, a focilabda meg továbbra is gömbölyű!... Nézzük át, mi történt az elmúlt két hónapban, és hogy mi lesz végülis a csapattal!

A legrosszabbtól megmenekült a Boavista, ugyanis terjengtek rémhírek arról, hogy csak a Distritais-ban, azaz a körzeti bajnokságban indulhat a csapat. A hírek tévesek voltak, a csapat a 2009/10-es szezont a II Divisão Série Norte-ban, azaz a harmadosztály északi csoportjában kezdi meg. A szezonnyitót szeptember 6-án, hazai környezetben játszuk, a Tirsensét fogadjuk az Estádio do Bessában.

Olvass tovább!
süti beállítások módosítása