Visszatérés az őshazába

Helló, Blog.hu! Rég volt már, hogy útjaink elváltak, de most újra itt vagyok. Bizony, visszatértem. És ezúttal hosszabb időre tervezek maradni.

Hat esztendővel ezelőtt, egészen pontosan 2009. február 10-én hirtelen felindulásból olyasmibe vágtam bele, amiről őszintén szólva magam sem gondoltam volna, hogy későbbi életem szerves részét fogja képezni. Az indulatot kiváltó ok egyik kedvenc focicsapatom, a portugál Boavista élvonalból történő kizárása volt. Akkoriban a portugál labdarúgás kedvelői főleg a Nemzeti Sport Online fórumán gyülekeztek, ahol a Boavistának már 2006 augusztusa óta létezett egy általam létrehozott és rendszeresen frissített topikja. A kizárást követően mindenképp szerettem volna tisztázni az ügyet, valamint – ha már úgy alakultak a dolgok, ahogy – végigkövetni a csapat útját a remélt Primeira Ligába való mielőbbi visszatérése során. Azonban mindezt a fórum nyújtotta korlátokon túllépve akartam megvalósítani. Hát így kezdődött. Kisvártatva megszületett a boavista.blog.hu oldal, portugálul O Húngaro Axadrezado”, anyanyelvünkre fordítva „A magyar sakkos” névre keresztelve. A többi pedig már történelem.

Nem akarom nagyon sokáig a múltat boncolgatni, aki nagyon akar, az úgyis visszaolvashat, ezért tényleg csak néhány mérföldkövet vésnék fel ide nektek az első évekből. Ezen a blogon tudósítottam arról, hogy...

  • a csőd szélére sodródott csapatunk kiesett a másodosztályból
  • kezdetben a harmadosztályban is csak a kiesés elkerüléséért harcoltunk
  • lassan a klub konszolidálta helyzetét a harmadik ligában
  • miképp veszítettük el a harmadosztályú bajnoki címet 2011-ben

Eközben Portugáliában is felfigyeltek a blogomra; megjelentem a Boavista hivatalos honlapján és a facebooknak köszönhetően több kinti szurkolóval is sikerült megismerkednem. Aztán a Népsport elindulása révén jött egy kiváló lehetőség a nagyobb nyilvánosság elérésére, így blogszolgáltatót váltottam. Ez a húzás abszolút bejött, mivel több címlapsztorim volt, még a Nemzeti Sport is átvett az írásaimból, úgy tűnt, hogy másokat is érdekli, mi a helyzet a Boavistával. A négy évet felölelő népsportos időszak tehát szép és jó volt... viszont csúnya véget ért.

A „bloggerháborút” követően a minőségi blogok döntő többségével ellentétben az enyém maradt a Népsporton, egyrészt mert úgy tűnt, hogy a rendszer életben marad, másrészt mert úgy gondoltam, hogy jól jöhetek ki a zászlóshajók távozásából. Csakhogy a blogok köré verődött közösség teljesen leépült, a főoldallal nem foglalkozott és továbbra sem foglalkozik senki, ilyesformában pedig halálra van ítélve a Népsport. Úgyhogy az előző, egyébként történelmi fontosságú szezon befejeztével már biztos voltam abban, hogy váltani fogok.

És hát hova jöhettem volna, mint vissza ide, az őshazába? Könnyű döntés volt. Igaz, a költözést kissé későn ültettem át a gyakorlatba, de a lényeg, hogy folytatom a blogolást. A dizájn nem végleges, még biztosan fogok alakítani az oldal kinézetén, de az írást ettől függetlenül megkezdem. Annál is inkább, mert a Tondela–Sporting meccsel ma este 21:30-kor kezdetét veszi a 2015/2016-os bajnoki szezon. Ami pedig a Boavistát illeti, a mieink vasárnap délután öt órakor kezdenek Setúbalban.

Força Boavista!

Szólj hozzá!