Nyugodj békében, Edu!

dep-eduardo-ferreira.jpg

Nagy szomorúság vetül idén a Boavista karácsonyára: egy éve rákkal küzdő fiatal támadójuk, Edu a mai napon elveszítette a halálos kórral szembeni küzdelmét és eltávozott az élők sorából.

A mindössze húsz évesen elhunyt játékossal alig két hete hosszabbított példamutató módon szerződést klubja, de sajnos már nem élhette meg, hogy bemutatkozhasson a csapatban.

Eduardo José Godinho Ferreira 1997. április 23-án született Portóban. Rövid pályafutását végig helyi egyesületeknél töltötte: a Ramaldensében kezdett futballozni, majd megfordult a Superball, a Salgueiros és a Leça korosztályos csapataiban is, mielőtt 2014-ben a Boavistához igazolt. Az U19-eseknél jól teljesítő fiú két évvel később csatlakozott az első számú csapat keretéhez, ám ekkor bekövetkezett a baj. Az orvosok rákot diagnosztizáltak a jobb lábában, így a tehetséges fiatalnak fel kellett függesztenie karrierjét.

Kezelése alatt sok támogatást kapott: klubja Força Edu! szlogennel kampányt hirdetett a megsegítésére, a profi játékosok szövetsége pedig 5000 eurót adományozott neki a gyógyítását segítendően, de példaképe, Cristiano Ronaldo is átadta neki személyes jókívánságait, valamint felajánlotta számára szignózott, portugál válogatottban viselt mezét. Sajnos mindez nem volt elég.

homenagem_a_edu.jpg

Sportolójuk halálhírére a Boavista félárbócra eresztette zászlaját. Helyi idő szerint 17 órakor João Loureiro klubelnök az Estádio do Bessa mellett található, Edunak dedikált falfestmény előtt rótta le tiszteletét a tragikus sorsú fiatalember előtt.

Edu temetési szertartására december 27-én kerül sor az aldoari templomban, testét a paranhosi temetőben fogják örök nyugalomba helyezni.

Mától fogva, ha éjjel felnézünk az égre, eggyel több csillagot fogunk ott látni. Isten veled, ifjú bajnok!

Szólj hozzá!