Nem rossz, nem rossz
A Boavista igazságszolgáltatása utáni harmadik, összességében az 54. élvonalbeli szezonját kezdte meg augusztusban, az első három fordulóban öt pontot begyűjtve a lehetséges kilencből. Nem rossz, nem rossz, mondhatni, de azért többet is kihozhattunk volna belőle.
Azt mondják, a feljutó csapatok számára sokszor nem is feltétlenül az első élvonalbeli szezon okoz nehézséget – hiszen még hajtja őket az előző szezon sikereinek lendülete –, sokkal inkább a második, amikor stabilizálni kéne helyüket a magasabb divízióban. Bár a Boavista nem a megszokott módon harcolta ki visszajutását a legjobbak közé, ez a közhely mégis tökéletesen megállta helyét a sakkosok esetében: a két osztálynyi ugrás ellenére is relatíve sima bennmaradással végződött 2014/2015-ös idényt egy sokkal nehezebb, nagyon mélyről visszakapaszkodós, amúgy a Boavistán kívül a Tondela számára is meseszerű megmenekülést hozó 2015/2016-os követte. Hogy ezek után mit várhatunk a 2016/2017-es bajnokságtól? Elnézve a klub nyári átigazolási piacon mutatott aktivitását, a fő cél a szinten tartás lesz, vagyis elsődlegesen továbbra is a bennmaradás kiharcolása. Persze jó volna már kicsit előrébb lépni, amire az eddig látottak alapján lehet is esélyünk, de azért óva intenék mindenkit az álmodozástól.
Akárhogy is, az idénynyitó fantasztikus volt, magabiztos győzelmet arattunk otthon az elmúlt szezon meglepetéscsapata, a története során először az Európa Ligában is elindult (ám onnan idejekorán kiesett) Arouca ellen. Csapatkapitányunk, Idris mindjárt az ötödik percben olyan gólt lőtt, amilyet még a PES vagy FIFA számítógépes játékokban is csak ritkán láthatunk, lehetetlen szögből emelt Rafael Bracali kapujába. Húsz perccel később megdupláztuk az előnyt: a skót Hamiltontól nyáron szerződtetett brazil középhátvéd, Lucas Tagliapietra lopta be magát hamar a boavisteirók szívébe, miután fejesgólt szerzett Renato Santos beadásából. A folytatásban az Arouca részéről Walter González lőtt egy óriási kapufát, illetve akadt egy-egy tizenegyesgyanús szituáció mindkét oldalon, valamint a második játékrészben inkább az eredménykényszerben játszó vendégek igyekeztek magukhoz ragadni az irányítást, ám ez nem sikerült nekik és a Boavista tulajdonképpen gond nélkül tartotta otthon a három pontot.
A bajnokság második fordulójában presztízscsatára került sor: a Belenenses otthonába, az Estádio do Restelóba látogattunk. Sokszor leírtam már, de nem lehet elégszer hangsúlyozni, a portugál labdarúgás „nagy hármasa” mellett csak a Boavista és a Belenenses büszkélkedhet elsőosztályú bajnoki címekkel, emellett a többi szakosztály tekintetében is az ország két igen eredményes sportklubjáról beszélhetünk, így a két csapat összecsapása mindig rangadónak minősül. Ezúttal a belémiek fogtak ki jobb napot, gyakorlatilag végig ők irányítottak, de nem tudtak élni a sok lehetőséggel. A meccs embere egyértelműen Mika volt, aki több hatalmas védéssel tartotta életben a Boavista reményeit, nagyrészt neki köszönhető, hogy megúsztuk egy gólnélküli döntetlennel. Az Arouca ellen mutatott produkció után hidegzuhanyként érhették a látottak az egyébként szép számban megjelent portói szurkolókat, hát még a barátságtalan időjárás, szóval összességében ez egy rossz meccs volt, számunkra hízelgő végeredménnyel.
A harmadik fordulóban az újonc Chaves együttesét fogadtuk az Estádio do Bessában. Ez egy olyan találkozó volt, amelyet előzőleg a kötelező győzelmek kategóriájába soroltunk, ebbéli meggyőződésünket pedig alátámaszthatta ellenfelünk nem túl acélos játékoskerete, továbbá a tény, hogy ez a Chaves azért még a másodosztályból sem magasodott ki annyira. Tudniillik, bár papíron első számú feljutónak számítottak a piros-kékek, a Segunda Liga (szponzorált nevén Ledman LigaPro) bajnokai nem ők, hanem a Porto B-csapata volt, és egyáltalán a feljutás bebiztosítását is csak az utolsó játéknapon sikerült elérniük. Ami a játékerejüket illeti, legnevesebb játékosaik a montenegrói Simon Vukčević, akit a 2000-es évek végének Sportingjából ismerhetünk, ám azóta már megfordult Angliában, Ukrajnában, Szerbiában és Görögországban is, most pedig Ciprusról tért vissza Portugáliába, valamint az a Luís Alberto, akinek a Tondela tavalyi sikersztorijában volt nagy szerepe, azelőtt meg főleg a Nacionalban alkotott maradandót, nagyjából ugyanabban az időszakban, amikor Vukčević Lisszabon zöld-fehér felében. Na kérem szépen, ők ketten voltak azok, akik nem kaptak szerepet ellenünk, mégis kibabrált velünk az újonccsapat... Méghozzá milyen bosszantó módon! Tipikusan az a mérkőzés volt, amelyiken a csapatod mezőnyfölényben játszik, többször is megszerzi a vezetést, majd mindig derült égből villámcsapás módjára jön a semmiből az egyenlítés. André Schembri első góljára és Fábio Espinho tizenegyesből szerzett második találatára is válaszolt a megszokott szerelése helyett ez alkalommal talpig rózsaszínben pompázó Chaves. A második bekapott gólra, Perdigão lapos csavarására még azt is lehet mondani, hogy szép, szemfüles megoldás volt, ám az elsőn abszolút kiakadtam. Az összefoglaló videóban nincs benne a gólt megelőző teljes akció, ezért leírom, hogy az egész Anderson Correia ügyetlenkedéséből alakult ki, ugyanis a brazil balhátvéd a kezdőkörnél belebotlott a labdába és ebből indult a Chaves kontrája. Egyébként sem értem, hogy ő mit keres még mindig a csapatban, számomra az elmúlt két szezonja bebizonyította, hogy nem Boavista-szintű játékos. Kedves Erwin Sánchez, ha lehetséges, jó volna inkább Talochát favorizálni!
Egy győzelem, két döntetlen, két előzetesen nehezebbnek és egy könnyebbnek gondolt mérkőzés után, tehát ahogy a bevezetőben is írtam, nem rossz, de azért jobbat is kihozhattunk volna ebből a szezonkezdetből. Mindenesetre a csapat még veretlen, időnként kifejezetten jól játszott, szerintem mindent összevetve sokkal kedvezőbb képet fest magáról ez a gárda, mint az elmúlt két szezon bármelyike. Csak így tovább, jó lesz ez!