Nem rossz, nem rossz

equipa_bfc-fca_2016-08-14.jpg

A Boavista igazságszolgáltatása utáni harmadik, összességében az 54. élvonalbeli szezonját kezdte meg augusztusban, az első három fordulóban öt pontot begyűjtve a lehetséges kilencből. Nem rossz, nem rossz, mondhatni, de azért többet is kihozhattunk volna belőle.

Azt mondják, a feljutó csapatok számára sokszor nem is feltétlenül az első élvonalbeli szezon okoz nehézséget – hiszen még hajtja őket az előző szezon sikereinek lendülete –, sokkal inkább a második, amikor stabilizálni kéne helyüket a magasabb divízióban. Bár a Boavista nem a megszokott módon harcolta ki visszajutását a legjobbak közé, ez a közhely mégis tökéletesen megállta helyét a sakkosok esetében: a két osztálynyi ugrás ellenére is relatíve sima bennmaradással végződött 2014/2015-ös idényt egy sokkal nehezebb, nagyon mélyről visszakapaszkodós, amúgy a Boavistán kívül a Tondela számára is meseszerű megmenekülést hozó 2015/2016-os követte. Hogy ezek után mit várhatunk a 2016/2017-es bajnokságtól? Elnézve a klub nyári átigazolási piacon mutatott aktivitását, a fő cél a szinten tartás lesz, vagyis elsődlegesen továbbra is a bennmaradás kiharcolása. Persze jó volna már kicsit előrébb lépni, amire az eddig látottak alapján lehet is esélyünk, de azért óva intenék mindenkit az álmodozástól.

lucas_bfc-fca_2016-08-14.jpg

Akárhogy is, az idénynyitó fantasztikus volt, magabiztos győzelmet arattunk otthon az elmúlt szezon meglepetéscsapata, a története során először az Európa Ligában is elindult (ám onnan idejekorán kiesett) Arouca ellen. Csapatkapitányunk, Idris mindjárt az ötödik percben olyan gólt lőtt, amilyet még a PES vagy FIFA számítógépes játékokban is csak ritkán láthatunk, lehetetlen szögből emelt Rafael Bracali kapujába. Húsz perccel később megdupláztuk az előnyt: a skót Hamiltontól nyáron szerződtetett brazil középhátvéd, Lucas Tagliapietra lopta be magát hamar a boavisteirók szívébe, miután fejesgólt szerzett Renato Santos beadásából. A folytatásban az Arouca részéről Walter González lőtt egy óriási kapufát, illetve akadt egy-egy tizenegyesgyanús szituáció mindkét oldalon, valamint a második játékrészben inkább az eredménykényszerben játszó vendégek igyekeztek magukhoz ragadni az irányítást, ám ez nem sikerült nekik és a Boavista tulajdonképpen gond nélkül tartotta otthon a három pontot.

A bajnokság második fordulójában presztízscsatára került sor: a Belenenses otthonába, az Estádio do Restelóba látogattunk. Sokszor leírtam már, de nem lehet elégszer hangsúlyozni, a portugál labdarúgás „nagy hármasa” mellett csak a Boavista és a Belenenses büszkélkedhet elsőosztályú bajnoki címekkel, emellett a többi szakosztály tekintetében is az ország két igen eredményes sportklubjáról beszélhetünk, így a két csapat összecsapása mindig rangadónak minősül. Ezúttal a belémiek fogtak ki jobb napot, gyakorlatilag végig ők irányítottak, de nem tudtak élni a sok lehetőséggel. A meccs embere egyértelműen Mika volt, aki több hatalmas védéssel tartotta életben a Boavista reményeit, nagyrészt neki köszönhető, hogy megúsztuk egy gólnélküli döntetlennel. Az Arouca ellen mutatott produkció után hidegzuhanyként érhették a látottak az egyébként szép számban megjelent portói szurkolókat, hát még a barátságtalan időjárás, szóval összességében ez egy rossz meccs volt, számunkra hízelgő végeredménnyel.

A harmadik fordulóban az újonc Chaves együttesét fogadtuk az Estádio do Bessában. Ez egy olyan találkozó volt, amelyet előzőleg a kötelező győzelmek kategóriájába soroltunk, ebbéli meggyőződésünket pedig alátámaszthatta ellenfelünk nem túl acélos játékoskerete, továbbá a tény, hogy ez a Chaves azért még a másodosztályból sem magasodott ki annyira. Tudniillik, bár papíron első számú feljutónak számítottak a piros-kékek, a Segunda Liga (szponzorált nevén Ledman LigaPro) bajnokai nem ők, hanem a Porto B-csapata volt, és egyáltalán a feljutás bebiztosítását is csak az utolsó játéknapon sikerült elérniük. Ami a játékerejüket illeti, legnevesebb játékosaik a montenegrói Simon Vukčević, akit a 2000-es évek végének Sportingjából ismerhetünk, ám azóta már megfordult Angliában, Ukrajnában, Szerbiában és Görögországban is, most pedig Ciprusról tért vissza Portugáliába, valamint az a Luís Alberto, akinek a Tondela tavalyi sikersztorijában volt nagy szerepe, azelőtt meg főleg a Nacionalban alkotott maradandót, nagyjából ugyanabban az időszakban, amikor Vukčević Lisszabon zöld-fehér felében. Na kérem szépen, ők ketten voltak azok, akik nem kaptak szerepet ellenünk, mégis kibabrált velünk az újonccsapat... Méghozzá milyen bosszantó módon! Tipikusan az a mérkőzés volt, amelyiken a csapatod mezőnyfölényben játszik, többször is megszerzi a vezetést, majd mindig derült égből villámcsapás módjára jön a semmiből az egyenlítés. André Schembri első góljára és Fábio Espinho tizenegyesből szerzett második találatára is válaszolt a megszokott szerelése helyett ez alkalommal talpig rózsaszínben pompázó Chaves. A második bekapott gólra, Perdigão lapos csavarására még azt is lehet mondani, hogy szép, szemfüles megoldás volt, ám az elsőn abszolút kiakadtam. Az összefoglaló videóban nincs benne a gólt megelőző teljes akció, ezért leírom, hogy az egész Anderson Correia ügyetlenkedéséből alakult ki, ugyanis a brazil balhátvéd a kezdőkörnél belebotlott a labdába és ebből indult a Chaves kontrája. Egyébként sem értem, hogy ő mit keres még mindig a csapatban, számomra az elmúlt két szezonja bebizonyította, hogy nem Boavista-szintű játékos. Kedves Erwin Sánchez, ha lehetséges, jó volna inkább Talochát favorizálni!

Egy győzelem, két döntetlen, két előzetesen nehezebbnek és egy könnyebbnek gondolt mérkőzés után, tehát ahogy a bevezetőben is írtam, nem rossz, de azért jobbat is kihozhattunk volna ebből a szezonkezdetből. Mindenesetre a csapat még veretlen, időnként kifejezetten jól játszott, szerintem mindent összevetve sokkal kedvezőbb képet fest magáról ez a gárda, mint az elmúlt két szezon bármelyike. Csak így tovább, jó lesz ez!

Szólj hozzá!