Európában a Braga beérte a Boavistát

rafa-braga-100.jpg

Századik európai kupamérkőzését játszotta csütörtökön az SC Braga, amely ezzel a portugál csapatok vonatkozó örökranglistáján beérte a Boavistát.

Az idén az Európa Ligában induló „arzenalisták” győzelemmel ünnepelték a centenáriumot: Rafa Silva góljának köszönhetően 1:0-ra nyertek a cseh Slovan Liberec otthonában a csoportmérkőzések nyitófordulójában. Szereplésétől függően még legkevesebb öt, döntőbe jutása esetén pedig tizennégy mérkőzés vár a minhói gárdára a második számú európai kupasorozat ezévi kiírásában.

A Boavista legutóbb 2003. április 24-én játszott európai kupamérkőzést, amikor az UEFA Kupa elődöntőjének visszavágóján 1:0-ra kikapott az Estádio do Bessában a Celtictől. Az első mérkőzésen 1:1-es döntetlen született Glasgow-ban, így a többek között a mindkét összecsapáson gólt szerző Henrik Larssont is a soraiban tudó skót csapat meghiúsította, hogy a „sakkosok” történelmet írjanak. A másik ágon ugyanis a José Mourinho vezette FC Porto kiütötte az olasz Laziót, ám a Boavista bukása miatt a portói házidöntő elmaradt.

A legtöbb európai kupaszerepléssel rendelkező portugál klubok:

  • Benfica: 384 mérkőzés
  • Porto: 340 mérkőzés
  • Sporting: 273 mérkőzés
  • Boavista: 100 mérkőzés
  • Braga: 100 mérkőzés
  • Guimarães: 58 mérkőzés
  • Setúbal: 40 mérkőzés
Szólj hozzá!