HIVATALOS: 2014-BEN VISSZATÉRÜNK AZ ÉLVONALBA!

img_texto_5211.png

Végre-valahára rendeződni látszódik a Boavista régóta húzódó ügye, ami a klub jogszerűtlen kizárása kapcsán robbant ki februárban, amikor a Portugál Labdarúgó-szövetség (FPF) igazságügyi tanácsa helybenhagyta a sakkosok fellebezését a szóban forgó 2008-as fegyelmi eljárás ellen.

Aki lemaradt volna az eddig történtekről, azoknak ajánlatos elolvasni májusi bejegyzésemet, melyben szépen összefoglaltam az események alakulását egészen addig a pontig, amíg április utolsó napján az FPF elvetette a Boavista élvonalba való visszahelyezésének azonnali lehetőségét, ugyanakkor elismerte a klub követelésének jogosságát. Akkor abban maradtak a felek, hogy az FPF és a Portugál Professzionális Labdarúgóliga (LPFP) június 30-án rendkívüli közgyűlésen újra fogják tárgyalni a 2013/14-es szezon versenykiírását, vagyis a 2014/15-ös szezonra eleget fognak tenni az igazságügyi ítéletnek.

Nos, a közgyűlésre végül is néhány nappal korábban, 27-én került sor, de nem ez a lényeg, hanem a végső döntés, amely szerint – ahogy arról előzetesen is szó volt – a 2014/15-ös szezonra 18 csapatosra fogják bővíteni az eddig 16 csapatos Primeira Ligát, hogy a Boavistát vissza tudják helyezni az élvonalba. A másik plusz csapat kilétéről valószínűleg osztályozó fog dönteni, de a két profi bajnokság pontos menetrendjét később fogják nyilvánosságra hozni.

Az igazságszolgáltatást hivatalos közleményében is üdvözlő Boavistára tehát nem akármilyen feladat vár a következő, 2013/14-es szezonban: a csapatnak úgy kell jó eredményt elérnie a harmadosztályban, hogy jövőre két osztályt ugorva, már az élvonalra készüljenek. Minden bizonnyal élete legnagyobb kihívása előtt áll Petit mester és együttese. Nemes feladat ez, teszem hozzá.

A Boavista egyébként augusztusban fogja ünnepelni a klub fennállásának 110. születésnapját, a jubileumi szezont pedig illendő volna szépen zárni. Bízzunk benne, hogy sikerülni fog!

Força Boavista!!!

2 komment