A liga mellettünk van, közel az igazság pillanata!

LigaPFP_300.jpg2013. április 6., Porto, a Portugál Professzionális Labdarúgóliga (LPFP) székhelyének előadóterme. Ezen a napon és ezen a helyen történelmi, sorsfordító döntések születhetnek. Délután néhány órára megáll az élet a Boavista-drukkerek számára. Mindegyikük a végrehajtó bizottság végső ítéletére vár. Érzik már, hogy közel az igazság pillanata, de még korai örülni. Néhányuk nem bírja tovább az idegölő várakozást és megindul a székház felé, hogy első kézből értesüljön a fejleményekről... Jelen bejegyzésnek köszönhetően pedig ti is az elsők között lehettek Magyarországon, akik olvashatják a történteket.

Akik esetleg nem tudnák, mi az alapszituáció, azoknak röviden összefoglalom, hogy jutottunk idáig. Tehát, mint bizonyára sokan tudjátok, a Boavista jelenleg a portugál harmadosztály északi csoportjában szerepel, miután öt éve az Arany Síp néven elhíresült bundabotrányban vétkesnek találták a klubot és kizárták az élvonalból. Idén február 21-én azonban a Portugál Labdarúgó-szövetség igazságügyi tanácsa helybenhagyta a Boavista fellebezését azon fegyelmi eljárás ellen, amely 2008-ban a klubot kizárta a másodosztályba (bővebben itt) és aminek közvetlen következményeként a pénzügyileg tönkrement klub később a harmadosztályba sodródott. Az igazságügyi tanács ítéletének következtében a Portugál Labdarúgóliga április 6-án 12 órára rendkívüli közgyűlést hívott össze, hogy a klubok képviselői egyéb kérdések mellett megtárgyalják, miként integrálják újra a Boavistát a Primeira Ligába.

A közgyűlést nyitó, úgynevezett elnökök tanácskozásán nem vett részt a két profi liga minden klubjának képviselője – ergó tartózkodtak a döntéshozataltól, avagy mindegy volt számukra, mi történik –, az viszont számunkra jó hír volt, hogy a résztvevők túlnyomó többsége támogatta a Boavista ügyét. 16 képviselő volt a Boavista reintegrálása mellett, 1 tartózkodott, 3 pedig ellenezte. Az ellenzők a Sporting és a Marítimo (megjegyeztük!), valamint nem megerősített források szerint a Vitória de Guimarães voltak. Előbbi két csapat képviselői nyilvánosan felvállalták döntésüket, a Vitóriánál viszont egy ideig ment a sunyiskodás. A két klub közötti rivalizálást ismerve amúgy abszolút nem lepődtem volna meg rajta, ha tényleg ők lettek volna a harmadik rosszakaró, ám később kiderült, hogy mégsem.

Ezután több, nem Boavistát érintő kérdés is napirendre került, majd délután háromnegyed háromkor tértek vissza a minket érdeklő dolgokra. A képviselők nagy többsége ismét kiállt a Boavista mellett, amikor rábólintottak a jelenleg 16 csapatos élvonal 18 csapatosra bővítésére. Csak úgy megjegyzem, a Sporting és a Marítimo ezt is meg akarta fúrni... A javaslat szerint a mostani szezon végén egy négy csapat részvételével zajló osztályozóra, portugál szóhasználattal élve "ligácskára" (liguinha) fog sor kerülni, melyben az élvonal utolsó két helyezettje, illetve a másodosztály harmadik és negyedik helyezettjei fognak egymás ellen játszani a kiadó 18. helyért. A 17. hely természetesen a Boavistát illetné.

Ne menjünk el amellett sem szó nélkül, hogy miközben az épületen belül az illetékesek tárgyaltak, a kiszivárgó jó hírek hallatára egyre több Boavista-szimpatizáns jelent meg a székházon kívül – videó itt. A Record szerint kora estére már négyszázan is lehettek az utcán. Bár a megmozdulás békés volt és a rendőrség által biztosítva volt a terep, két kisebb incidensre így is sor került. Az első, némileg vicces eset az volt, amikor "a népharag miatt" az épphogy leparkoló Porto Canal stábjának máris sietve el kellett hagynia a helyszínt. Azt tudni kell, hogy az említett tévécsatorna nyíltan portista beállítottságú, ezért nem díjazták a boavisteirók a jelenlétüket. A másikra később került sor, miután Júlio Mendes, a Guimarães elnöke rendkívül szimpatikus módon tudatta a Boavista-drukkerekkel, hogy a szurkolói rivalizálás ellenére ők a sakkosok mellett szavaztak. Egy jó pont Guimarãesbe! Persze valahogy az is kiszivárgott, hogy Tiago Ribeiro, az Estoril első embere szavazott még a Boavista ellen, aminek meg is lett a következménye: Ribeiro úr kocsijának karosszériája bakancsok általi helyrepofozásra ítéltetett...

A nap fontosabb hírére visszatérve, a Liga megtette a magáét, innen a Portugál Labdarúgó-szövetségen (FPF) a sor, hogy elfogadja a szabálymódosításokat. Amint ez megtörténik, hivatalosan is kijelenthetjük, hogy igazságot szolgáltattak és a Boavista a 2013/14-es szezontól újra ott fog játszani, ahová valójában tartozik.

Viva a verdade! Éljen az igazság!

2 komment